|
A buddhizmus és a szexualitás
A buddhizmus szexualitással kapcsolatos nézetei nem képeznek homogén egészet, ugyanis a különböző buddhista irányzatok időbeni, földrajzi, kulturális és társadalmi különbözőségeik miatt egymástól eltérő módon értelmezik a helytelen szexuális magaviseletet. A történelmi Buddha legelső tanításai szerint a szenvedés (dukkha) oka a sóvárgás (tanhá). A sóvárgás történhet a létezés, a nem-létezés és az érzéki örömök iránt (káma). A sorban az utolsó (az öt akadály közül az egyik) Buddha szerint megakadályozza a dhjána elérését. A Szutta-pitaka számos részében hasonlítja Buddha a szexuális örömöket a nyilakhoz. A Szutta-nipátában található Káma-szuttában Buddha elmagyarázza, hogy a szexuális öröm utáni sóvárgás a szenvedés egyik forrása.
Majd Buddha így folytatja:
Az áradás az emberi szenvedés áradatára vonatkozik. A túlpart a nirvána, amely egy szexuális vágytól mentes állapot. A Káma-szutta azt jelenti, hogy a szexuális vágy, más szokásokon alapuló érzéki örömhöz hasonlóan, szenvedés forrása. A világi emberek számára Buddha azt tanácsolta, hogy legalább kerüljék a helytelen szexuális viselkedést, amely az általánosan elfogadott szexuális szokások és viselkedés követését jelenti. Buddha a közvetlen tanítványainak (bhikkhuk és bhikkhunik) teljes szexuális önmegtartóztatást (lásd még: brahmacsarja) javasolt. A cölibátus és az egyházBizonyos japán és tibeti buddhista iskolát leszámítva, a legtöbb buddhista szerzetes (bhikkhu) és apáca (bhikkhuni) cölibátusi fogadalmat tesz.[2] A szex az egyházi szabályok súlyos megszegését jelenti. A théraváda buddhizmusban négy fő szabályszegés létezik, amely az egyházi szanghából való kizárást von maga után: szex, lopás, gyilkosság, kérkedés nem létező emberfeletti képességekkel.[3] A szerzetesek és apácák számára az önkielégítés is helytelen szexuális magaviseletnek minősül.[4] A szerzetesség számára a szextól való teljes önmegtartóztatás szükséges a megvilágosodás eléréséhez. Buddha a következő kritikával élt, amikor egy szerzetes megtörte a cölibátusi fogadalmát, mielőtt kilépett volna a szerzetesek közösségéből:
Világi buddhizmusA legáltalánosabb buddhista etika megfogalmazása az öt fogadalom és a nemes nyolcrétű ösvény, amely azt mondja, hogy nem ajánlatos ragaszkodni az érzéki örömökhöz, sem sóvárogni értük. Ezek a fogadalmak önként vállalt, személyes vállalások, amelyek nem egy isteni parancsra történnek. A harmadik fogadalom a helytelen szexuális magaviselettől való tartózkodást tartalmazza.[6] A paráználkodás és a házasságon kívüli szex a brahmacsarja eskü megszegését jelenti. A théraváda hagyományokban közvetlenül Gautama Buddhának is tulajdonítanak néhány kijelentést a helytelen szexuális magaviselet természetére vonatkozóan. Naranda Mahathera, Srí Lanka-i théraváda buddhista tudós Minden ember etikája (Everyman's Ethics) című művében, amelyben négy különleges szuttát gyűjtött össze és fordított le, a házasságtörés négy bűn egyikének számít, amelyet a bölcs sosem dicsér.[7] Az Anguttara-nikájában Kunda ezüstkovácsnak adott tanításban a helytelen magaviselet a következőképpen szerepel:
Ez és a páli kánon más tanításai is fontos és alapvető tanítások a théraváda buddhisták számára. Szexuális jógaEgyes tibeti szerző szerint a szexuális jóga fizikális gyakorlatára van szükség a legmagasabb szinten a buddhaság eléréséhez.[9] A szexuális jóga szigorú keretek között történik és csak hosszú évekig tartó gyakorlás után engedélyezett.[10] Ennek a jógának a fizikális gyakorlása mindig is rendkívül ritkának számított a történelem során.[11] A tibetiek nagy hányada szerint a tantrikus szövegek helyes gyakorlata csak metaforikus, nem fizikális, és csak szertartásokkor vagy meditatív vizualizáció során alkalmazható.[11] A tibeti buddhizmus egyik legdominánsabb iskolája, a gelugpa szerint a szexuális jóga fizikális alkalmazása az egyetlen módja az egy életen belül történő buddhaság elérésének. A hagyomány szerint az iskolalapító Congkapa nem alkalmazta ezt a gyakorlatot, halála pillanatában viszont elérte a teljes megvilágosodást. Tehát a gelug iskola szerint ez a lehető legmagasabb elérhető szint a szexuális jóga alkalmazása nélkül. Az iskola azt is tanítja, hogy ez a gyakorlat kizárólag a legkiválóbb gyakorlók számára megfelelő, akik közvetlenül megvalósították az ürességet és kivételesen együttérzést fejlesztettek ki. A második legnagyobb tibeti buddhista iskola, a nyingmapa szerint ez a fajta jóga nem szükséges a teljes buddhaság egy életen belüli eléréséhez.[9] A gelug iskolához tartozó 14. dalai láma szerint a gyakorlatot csak vizualizációra szabad használni.[11] HomoszexualitásA különböző irányzatokhoz tartozó buddhisták egymástól igen eltérően vélekedhetnek a homoszexualitásról. A buddhizmus alapvető tanítása, hogy az érzékszervi örömök és a vágy általánosságban, főleg a szexuális öröm, mind a megvilágosodást hátráltatják, és sokkal alacsonyabb rendű örömnek számítanak (pl.: a páli píti szó, amelynek jelentése „elragadtatás”), mint a dhjána gyakorlata során fellépő örömök. Vannak olyan buddhista szövegek, amelyek szerint kerülendő az azonos neműekkel folytatott szexuális aktus.[12][13] Egyes buddhista vezetők, mint például a 14. dalai láma[14][15][16] és Hszüan Hua csan mester[17] néhány ízben a homoszexualitás ellen emelték fel hangjukat. Jóllehet a dalai láma a helytelen szexuális magaviseletet az ókori indiai szövegek, és azok indo-tibeti szövegmagyarázatai (pl. Congkapa) alapján magyarázta. A dalai láma azt is elmondta, hogy “ezeket a szövegeket fontos az idő, a kultúra és a társadalom kontextusában értelmezni... Ha a homoszexualitás az elfogadott normák részét képezi [manapság], lehetséges, hogy elfogadható... Azonban, semmilyen személy vagy tanító nem fogalmazhatja újra a fogadalmakat. Nekem nem áll hatalmamban újraértelmezni ezeket a fogadalmakat, ugyanis senki nem tehet egyoldalú döntést, és nem adhat ki új rendeletet... Az ilyen újrafogalmazást csak a szangha megbeszéléseinek eredménye lehet a buddhizmus különböző hagyományain belül. A buddhizmus történetében nem példa nélküli egy [erkölcsi] ügy újratárgyalása, azonban ezt kollektívan lehet csak tenni.”; a dalai láma további kutatásra és párbeszédre szólított fel ebben a témában, végezetül elmondta, hogy bárhogyan is szóljon a helytelen szexuális magaviselet definíciója, az sohasem szolgálhat indokként a szexuális kisebbségek diszkriminációjára."[18] Más fontos buddhista vezetők eltérő állásponton vannak. A bhutáni Dzongszar Khjence rinpocse szerint a szexuális orientációnak nincs köze a buddhisták szexualitás vonatkozású szabályaihoz. Szerinte a homofóbia a társadalom szüleménye.[19] A szerzetesek és apácák számára más a helyzet. Őket a vinaja (szerzetesek magaviseleti szabályzata) tiltja minden szexuális cselekedettől, azonban ez tisztán pszichológiai értelemben értendő, és a közösülés különféle formái között nem tesz különbséget.[20] Jegyzetek
További információk
Kapcsolódó szócikkekInformation related to A buddhizmus és a szexualitás |
Portal di Ensiklopedia Dunia
