Ortodox pap kilencedik gyermekeként jött a világra. Habár tudott volna, 4 éves koráig nem beszélt. Az Autoportret (Önarckép) című versében így ír erről: "Lucian Blaga néma, akár a hattyú"[1] Iskolaéveit először Szászsebesen német nyelvű iskolában kezdte, majd Brassóban, az Andrei Șaguna líceumban tanult tovább. 1914-ben beiratkozott a nagyszebeni teológiai szemináriumba, hogy elkerülje a besorozást az osztrák-magyar monarchia hadseregébe. 1917-től a bécsi egyetemen tanult filozófiát és ugyanitt doktorált 1920-ban.
Az erdélyi Tribuna újság közölt először verset tőle 1910-ben Pe țărm címmel, majd a Românul hozta le a Reflecții asupra intuiției lui Bergson című tanulmányát 1914-ben. Az első drámáját 1920-ban a Voința folyóirat közölte Zamolxe, mister păgân címmel. 1921-ben a Román Akadémia az Adamachi díjjal jutalmazta a debütálását. 1922-ben a kolozsvári egyetem először adta elő Zalmoxe című darabját, valamint ebben az évben nyomtatták ki először a verseit német nyelven.
1926-ig sok lapnál dolgozott úgy, mint szerkesztő és igazgatósági tag. Ebben az évben a diplomáciai szolgálatban dolgozott Varsóban, Prágában, Lisszabonban, Bernben és Bécsben, mint követségi attasé. A Román Akadémia állandó tagjává választotta őt 1937-ben. A bécsi döntés után Szebenben, majd Kolozsváron tartott előadásokat. Szebenben adta ki 1943-tól folyóiratát Saeculum néven, s szerepet játszott a szebeni irodalmi kör megalakításában. 1948-ban eltávolították az egyetemtől, de továbbra is Kolozsvárott dolgozott könyvtárosként. 1960-ig a román kormány csak fordításokat engedélyezett neki.[2] Az ekkor írt verseit majd csak halála után közölték. 1956-ban irodalmi Nobel-díjra jelölte Rosa del Conte és Basil Munteanu de a román kommunista kormány minden szempontból ellenezte ezt, mert idealista filozófusnak tartották, és versei egészen 1962-ig be voltak tiltva. A román kormány követeket küldött Svédországba, hogy tiltakozzanak a jelölés ellen.[3]1961. május 6-án halt meg rákban, és születésnapján, 9-én helyezték örök nyugalomra szülőfaluja temetőjében.
Lucian Blaga versei alapján az ő költői hitvallása az alkotás és alkotó közötti kapcsolatot vizsgálja. Véleménye szerint az alkotás az én (egyéni tudat) és a világ közötti közvetítő szerepét tölti be. Az alkotás folyamata gyarapítja a titkokat és rejtélyeket, nem csökkenti azokat. A titok a vers esszenciája, lényege. Ezért a költői képek nem „jelentenek”, hanem „utalnak”, nem magyarázzák meg az univerzum rejtélyeit, hanem megvédik és gyarapítják azokat.
Ki kicsoda a világirodalomban (1975-ig), Könyvkuckó, Budapest, 1999. ISBN 963-8157-90-9
Dim. Păcurariu (szerk.). Dicționar de litaratura română (román nyelven). București: Editura Univers, 59-62. o. (1979)
Literatura română: pregătire individuală pentru proba scrisă: examenul de bacalaureat – eseul / I. Paicu, M. Lupu, M. Lazăr. – Ed. a 2-a. București, 2008, ISBN 978-973-124-339-9
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Lucian Blaga című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.JPG)
.JPG)
.jpg)
.svg){kind=small}
